Lánynak dicsőség, asszonynak kötelesség, rokkantnak....vakmerőség!
2012. október 11. írta: A rokkant is ember

Lánynak dicsőség, asszonynak kötelesség, rokkantnak....vakmerőség!

Bizonyára jónéhány olvasó kitalálta, hogy a cím a szülésre céloz (vagy NER-kompatibilisebb megfogalmazásban a nemzet gyarapítására). Mert a politikusainknak ez bizony nagyon fontos dolog, szokták is olykor-olykor emlegetni, hogy „fogy a magyar”. Lássuk, mit is tesznek érte, hogy ne fogyjon? Fizetős bölcsődék...nem, ez nem jó. Esetleg bőkezű családtámogatás? Hát ez így azért barokkos túlzás, mindenesetre az is tény, hogy a tervezett segélyplafon is abba az irányba mutat, hogy az ilyen támogatásokhoz képest a gyerekszülés egész jól fizető „elfoglaltság” lehet.

szules.jpg

Az lehet, de nem ám csak úgy bárkinek...mert ha az ember lánya történetesen hendikeppel indul, például vak, esetleg mozgássérült...nos, akkor biztos lehet benne, hogyha gyerekvállalásra adja a fejét, nem csak a környezete rosszallásával vagy jobb esetben értetlenségével kell majd megküzdenie, hanem az sem segíti majd őt, hogy ami (gyakorlatilag) minden más anyának jár, az neki nem teljesen. Ennek oka, mint az az emberi erőforrás minisztériumtól kapott tájékoztatásból kiderül „kötelező egészségbiztosításról szóló törvény szerint nem jogosult gyermekgondozási díjra az a szülő, aki más rendszeres pénzellátásban részesül. A rokkantsági ellátás rendszeres pénzellátásnak minősül, ezért a gyermekgondozási díj megállapítására nincs lehetőség.”
A többi juttatás sem egyszerű eset: van, amelyikhez kell meghatározott idejű munkaviszony (TGYÁS), és van amelyik kifejezetten akkor jár, ha nincs a fogyatékkal élőnek munkaviszonya (GYES). Ahol teljes az esélyegyenlőség, az a családi pótlék és az anyasági támogatás.
Meg az is teljesen egyforma, hogy könnyű kirúgni a kisgyerekes anyákat. Azokat az anyákat, akik minden igyekezetükkel rajta voltak a „nemzetstratégiai ügyön”....

                                                                           ****

A helyzet pedig immár két éve változatlan, bár úgy tűnik, valakinek végre feltűnt a probléma rajtunk kívül másoknak is.

A bejegyzés trackback címe:

https://arokkantisember.blog.hu/api/trackback/id/tr134833426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

meredis2 2012.10.14. 15:54:34

Érdekesek ezek a törvények.
Eddig úgy tudtam a rokkant is ember és minden gyermek egyforma.
pl. www.hirado.hu/Hirek/2012/10/08/10/Harrach_Nem_teszunk_kulonbseget_gyermek_es_gyermek_kozott.aspx

Ezek szerint az anyák nem egyformák? Hmmm. :-(

Akkor miért kap gyest az egészséges háztartásbeli anyuka, az egészséges egyetemista anyuka, vagy az a kiskorú egészséges anyuka, aki életében nem dolgozott és valószínüleg nem is fog, csak gyermekfejjel szüli egymás után a gyermekeit, mert ott ez a szokás. A nagymama is kap családi pótlékot a kiskorú anyuka után és az anyuka is kap a gyermekei után.

Visszatérve a rokkantakra, a legtöbb rokkant erején felül nevelt fel egy vagy több egészséges gyermeket, akik most a társadalom hasznos tagjai, ha ezek a rokkantak nem szültek volna, akkor több tízezer aktív dolgozóval kevesebb lenne ma Magyarországon.

Az emberek nem viccből kapják a rokkantellátást, ők lennének a legboldogabbak, ha egészségesek lennének.

Korlátolt és felháborító gondolkodásmód az, hogy a rokkant nem lehet szülő és nem kaphat gyest.

SOS a megfelelő érdekvédelmi szervezeteknek tiltakoznia kellene a diszkrimináció miatt!

A rokkant is ember · http://arokkantisember.blog.hu 2012.10.14. 18:20:01

@meredis2: Igen, tényleg felháborító, de egy picit helyesbítenélek, ha megengeded: a GYES bizonyos feltételekkel adható, a GYED az, ami egy (ellátásban részesülő) rokkantnak semmilyen körülmények között nem jár. És persze pont a különböző sérüléssel élő szülők azok akik a családbarát(nak hirdetett) adórendszer előnyeit sem (vagy alig) képesek kihasználni, hiszen ehhez bruttó 200 feletti bejelentett jövedelem szükséges. Az meg hogyan legyen, ha pl. rokkantsági ellátás mellett a minimálbér kétszerese (jelenleg br. 139.500) a kereseti plafon?

Az a baj, hogy itt csak kérdések vannak....pedig válaszok kellenének, és megoldások...de nagyon.

meredis2 2012.10.14. 18:36:24

Köszönöm a helyesbítést, tényleg figyelmetlen voltam, de annyira felháborított, hogy segítség helyett a rokkantak mindenütt csak az akadályokba ütköznek. Amikor az ikergyermekeim születtek, még csak gyes volt, annyit kaptam utánuk, mint más anyuka az egy gyermeke után, pedig egyszerre dupla kiadásom volt. Szerencsére ma már ikreknél is gyermekenként jár gyes, a gyedet nem tudom.
Az is felháborít, hogy maximalizálták a keresetet. Lehet, ha egészséges lennék több százezret keresnék, de így csak a roki járadék (már ameddig)+ egy kevés kereset, ha találok munkát. A rokkantak ezek szerint nem tartozhatnak a polgári középosztályhoz? Vajon miért nem? Az újgazdag csemete, aki érettségire több milkás autót kap, és egy szépségszalont, ő rögtön a felső polgári osztály tagja lesz. Hogy van ez? Elnézést, kicsit elkalandoztam.
Visszatérve a roki kismamákra, az érdekvédelmi szervek egyáltalán tudnak erről a törvényről? talán még lehet módosítani.

Morticia83 2012.11.06. 21:56:56

Igen, nagyon "érdekes", hogy ez még senkinek nem jutott eszébe. Ez ám az igazi diszkrimináció, aki nyomi ne szüljön...
Mi ezt úgy oldottuk meg, hogy férjem ment el GYED-re, mi szerencsések vagyunk, hogy így megoldható volt a dolog, de mi van azokkal, akik nincsenek ilyen jó helyzetben?

A rokkant is ember · http://arokkantisember.blog.hu 2012.11.08. 14:16:00

@meredis2: ha tudnak is róla, nem foglalkoznak vele. Mivel ez a probléma évente pár ezer embert érint az országban, "kicsire nem adunk" alapon inkább úgy tesznek, mintha ez a probléma nem is létezne. Sajnos...

A rokkant is ember · http://arokkantisember.blog.hu 2012.11.08. 14:18:02

@Morticia83: ez azért lehet, mert a sajtó nem arról ír, hogy mi igazságtalan/fontos vagy kevésbé fontos, hanem azokat a témákat dolgozza fel, amelyeknél kellően meg/lefizetik. Ha nem így lenne, akkor talán erre a blogra sem lenne szükség.
süti beállítások módosítása