A napokban kérdeztünk az erőforrás-minisztérium sajtóosztályától egy s mást a rehabilitációs kártyáról és a rehabilitációs hozzájárulásról. Ez utóbbi kapcsán -  arra a kérdésre, hogy miért változatlan évek óta a cégek által fizetendő összeg - ezt válaszolták:

"A rehabilitációs hozzájárulás jelenlegi mértéke (964 500 forint/fő/év) a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását nagymértékben elősegíti, a munkáltatók affinitását növelve hozzájárul ezen személyek elsődleges munkaerő-piaci elhelyezkedéséhez, ebből következően a mérték változtatásával összefüggő kérdések jelenleg nem aktuálisak."

Nem egészen érthető, hiszen 2010-hez képest szignifikánsan nőtt a befizetett összeg, annak ellenére is, hogy pl. 2012 óta már kevesebb cég tartozik befizetési kötelezettséggel, és annak ellenére, hogy most már korábban nem látott nagyságú és mértékű kedvezményeket kapnak a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatni kívánó cégek és vállalkozások - ha olyasvalakit vesznek fel például, aki rendelkezik az úgynevezett rehabilitációs kártyával.

A cégek azonban - ki tudja, miért? - ezen a téren nem akarnak "jobban teljesíteni". Ugyanis a minisztérium kérdésünkre válaszolva elismerte: van egy "kis" különbség aközött, hányan szeretnének a rehabilitációs kártyának köszönhetően dolgozni, és hányan kapnak közülük ténylegesen munkát. Mert miközben 2013. december 31-éig 80 612 db Rehabilitációs kártya (ill. azt helyettesítő igazolás) került kiadásra a jogosultak számára, addig a kártyának (is) köszönhetően alig több mint 22 ezren tudtak elhelyezkedni a megváltozott munkaképességűek közül (és ez a lehetőség a súlyosabb fogyatékossággal élők előtt gyakorlatilag kizárt, hiszen "Nincs szó arról, hogy a rehabilitációs kártyát kiterjesztik a súlyosabb állapotú fogyatékkal élőkre." )

Ezek után különösen szép ilyeneket olvasni a minisztérium nemrég kiadott közleményében:

Több fogyatékossággal élő ember dolgozik és fenntarthatóbbá vált a rendszer:  "A fogyatékossággal élők és megváltozott munkaképességűek rehabilitációját és munkavállalását a tárca évente 39 milliárd forinttal támogatja", ami nagyon örömteli, főleg ha tudjuk, hogy az állam számára ugyanebben a körben - a rehabilitációs hozzájárulás befizetésének köszönhetően - az éves bevétel eléri a 65 milliárd forintot.

Ez is igazi gyöngyszem a közleményből, unalomig ismételt panel:

"Az átalakításra (a rokkantsági rendszer átalakítására - a szerk.) azért volt szükség, hogy egy egységes, átlátható rendszer jöjjön létre és hogy azok a fogyatékossággal élők és megváltozott munkaképességűek, akik képesek dolgozni, segély helyett munkabérből éljenek. Ezt a célt sikerült elérni, hiszen 2010-hez képest mostanra több mint 10 ezerrel nőtt a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatottsága. (Még mindig letagadják, hogy 2008-ban már többen dolgoztak, mint most... - a szerk megj.)

Az már szinte említésre sem érdemes apróság, hogy a fentebb említett minisztériumi közleményt egy olyan ombudsmani jelentésre válaszul adták ki, amelynek egész más volt a témája, nevezetesen: "A megváltozott munkaképességű emberek elhúzódó felülvizsgálatáról" írt Székely László, az alábbi megállapításokat téve: Nem volt kellően előkészített a megváltozott munkaképességű emberek állapotának felmérését végző, és az ellátásokra való jogosultságot megállapító intézményrendszer átalakítása. Az ügymennyiség fogadására nem voltak megfelelően felkészítve az új szakigazgatási szervek és munkatársaik. Az infrastrukturális háttér sem állt maradéktalanul rendelkezésre, és a körülményeket tovább rontotta az orvos-szakértő hiány. Az alapvető jogok biztosa, Székely László az emberi erőforrások miniszterétől a vizsgálatában feltárt problémák orvoslását kérte.

A lényeg, hogy Magyarország jobban teljesít, mi - rokkantak, fogyatékkal élők, megváltozott munkaképességűek (kinek hogy tetszik) - pedig még jobban át vagyunk verve.