A HVG Online-on egy elgondolkodtató írásra bukkantunk, amelyben bizonyos Juhász Tamás (a cikk írójáról csak annyit tud meg az olvasó, hogy ő látássérült, tehát valamilyen szinten érintett a témában, amelyről ír) elmélkedik arról, hogy milyen fölösleges is Braille-írással Weöres-köteteket kiadni - ha jól értjük - állami pénzen. Most lehetne arról elmélkedni, hogy "miértnemlélegeztetőgépre" költik ezt a pénzt, de a piac (amelyre sokan szeretnek úgy hivatkozni bizonyos körökben, hogy "mindent megold") valahogy nem törekedett az elmúlt év(tizedekben) arra, hogy látásukat elvesztett honfitársainknak minőségi olvasnivaló jusson a kezébe. Tehát a cikk ezen kifogásán túl is léphetne az olvasó. Azonban a tények ismerete nélkül vagdalkozni (" Az államtitkár urak és hölgyek nem találkoznak vakokkal, sem másfajta fogyatékosokkal. Nem is akarnak.") nagyon nem elegáns, mert az államtitkár urak bizony találkoznak látássérülttel, és sok mindennel vádolható ez a kormány, de azzal viszonylag kevéssé, hogy ne próbálna meg a vakok helyzetén javítani.

A hvg-s cikk szerzője egy személyben érezte magát arra felhatalmazottnak, hogy fejedelmi többesszámban  arról írjon, mit szeretnének a vakok, arra a kijelentésre ragadtatja magát az ügy kapcsán, hogy: "Néhány folyóméter Weöres Braille kötet csak még nagyobbra nyitja a szakadékot a fogyatékosok és a politikusok között."

Vele ellentétben mi nem kinyilatkoztatunk, csupán kérdezünk: tényleg így lenne?