Nézegetem a legismertebb közösségi oldalt, és mosolyogva olvasom, hogy egyes egészséges, vagy pontosítok: járni tudó emberek rácsodálkoznak a mostani helyzetre, és arról értekeznek, hogy milyen jó otthon lenni.

Otthon, édes otthon..... kivéve, ha

• panellakásban élsz, a negyediken, rossz a lift, meg egyébként is, a kerekesszék be sem fér oda, tehát szobafogság... azaz korszerűbben "házi karantén". Nem két hétre.... egy életre!
• ha ez az otthon egy intézmény, ahol sokadmagaddal vegetálsz, az emberi jogaid ott eddig se értek sokat, most azonban - a vírusnak "hála" - még látogatókat sem fogadhatsz.

Szóval, aki erről elmélkedik, azt felejti csupán el, hogy minden addig és akkor jó, amíg azt önként, szabad elhatározásból csináljuk. Persze az új helyzet ilyesmit is hoz magával. Vegyük példának a digitális távoktatást. Ez sokaknak kényszer, vagy csupán szokatlan furcsaság. De egy mozgássérültnek ez a megtestesült csoda. Hogy évekig mit kellett könyörögni külön tanrendért, speciális eszközökért, akadálymentes iskolai környezetért....és hát tudjuk, mindebből mostanáig mi, mennyire, és milyen lelkesedéssel valósult meg. Erre pedig most jön az, hogy elég egy laptop meg internet, és teljes jogú résztvevője vagy az óráknak. Azoknak az óráknak, ahová esetleg eddig sose jutottál el, ezért lettél magántanuló.

Aki pedig távmunkában dolgozik - mint én sok éve - az mostantól nem kell úgy érezze, hogy halkan vagy hangosan azon tűnődnek a háta mögött, hogy "csak" otthonról dolgozik.... mintha egy munka értéke bármennyire is attól függne, hogy azt honnan végzik. Igen, sajnos ebben az országban a távmunka is valami egzotikus, a dolgozók pár százalékát érintő különlegesség volt egészen mostanáig. Ez a helyzet - a vírus miatt - biztosan sokat fog változni a közeljövőben.

Csak két példát hoztam, de biztosan akad több is - gyakorlati és elméleti síkon egyaránt - amelyek ezúttal is alátámasztják azt az ősi közhelyet, miszerint minden rosszban van valami jó.