A régebbi kifejezéssel Little-kórnak, ma már inkább CP-nek (Cerebral Palsy) nevezett idegrendszeri-mozgásfejlődési zavaron egészen a legutóbbi időkig csak meglehetősen korlátozott mértékben tudott segíteni az orvostudomány. Ez a helyzet azonban változni látszik egy amerikai orvosnak köszönhetően, aki a korábbiaknál sokkal nagyobb eredményeket ér el a Magyarországon még kevéssé ismert műtéti eljárásával, az SDR-rel (Selective Dorsal Rhizotomy – magyarul szelektív dorzális rizotómia).
Dr. Park már több, mint 2500 műtétet végzett el, a műtét – és az azt követő rehabilitáció – az alábbi eredményekkel kecsegtet központi idegrendszer sérült gyerek/felnőttek esetében:
• redukálja, megszünteti a spaszticitást
• normális izomtónus jön létre
• jobb motoros képességek, járóképesség
• mozgásállapotban egy fokozatnyi javulás biztosított
• minimalizálja a későbbi ortopéd műtétek számát
Természetesen, ahogy minden egészségügyi beavatkozás, ez az eljárás sem nélkülözi a lehetséges mellékhatásokat, de ahogy ebben a tanulmányban is olvasható, szerencsére ezek csekély számban és mértékben fordultak elő.
Sajnos, mindezidáig Magyarországon ilyen kezelést nem végeztek , és a megfelelő szakemberek hiánya, illetve a költségek miatt ennek jövőbeni lehetősége kérdéses, ezért a gyógyulni vágyók kénytelenek az Egyesült Államokba (esetleg Lengyelországba) utazni. Az interneten már fellelhető több olyan történet, esetleírás, amely magyar páciensek kezeléséről, gyógyulásának folyamatáról számol be ( itt, itt, valamint itt és itt).
Akit a fentebb leírtak részletesebben is érdekelnek, ezen a honlapon magyarul sok információt talál, ez pedig egy Facebook-os oldal ugyanebben a témában.