(Kép forrása: mediatanacs.blog.hu)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatalember, aki nagyon boldogtalan volt az országban, ahol élt. Ezt az országot Romániának hívják, és történetünk idején Ceausescu volt hatalmon. A rendszerét sokan nem szívelték, de csak kevesen mertek tenni ellene. Béla viszont – annak ellenére, hogy egy baleset miatt még 18 éves kora előtt amputálnia kellett az egyik lábát – nem adta fel a reményt, hogy egy napon maga mögött hagyhatja a rendszert, amelyet annyira gyűlölt.

A szándékot hosszas tervezés után tett követte, és 1971 májusában Béla egy kis, 6 fős csapat élén még a felszállás előtt (!) hatalmába kerítette a nagyváradi repülőtéren az egyik helyi járat gépét, és a pilótát Bukarest helyett előbb a magyar légtérbe, majd onnan tovább Ausztriába kényszerítette.
A kalandos szökés jutalma két és fél év osztrák börtön és az emigráns magyar közösség támogatása, kitüntető figyelme volt. A szabadulást követően minden adott volt ahhoz, hogy Béla az áhított „nyugati szabadság” légkörében élje le további éveit, de nyughatatlan természete elképesztő fordulatot hozott az életében. Nagyon hiányzott neki otthon maradt felesége, Irén, ezért 1975-ben Jugoszláviába utazott, hogy ott találkozhasson vele, azonban az ottani rendőrség letartóztatta, és átadta a román titkosszolgálatnak. Ezt követően tizenkét évet töltött politikai fogolyként a legkeményebb román börtönökben, majd 1988-ban, Ceaucescu 70. születésnapja alkalmából hirdetett amnesztia alkalmával szabadult. 2001-ben ment nyugdíjba, azóta szülővárosában él feleségével együtt. A mesebeli fordulat („éltek, amíg meg nem haltak”) ráadásul igaz, hiszen Béla bácsi ma is él, és hetvennégy éves kora ellenére jó egészségnek örvend, ahogy az a róla szóló dokumentumfilmből ki is derült.