(Fél)mosolyra váltották
2014. január 23. írta: A rokkant is ember

(Fél)mosolyra váltották

sad_smiley.jpg Az idei évben az Erzsébet-program szlogenje így szól: "Mosolyra váltottuk". Az már feltűnt, hogy a nagy igyekezet ellenére nem mindenki mosolyog, hiába az ezerrel dübörgő reklámkampány a 62 kiírt pályázatról.

Azt viszont csak nemrég tudtuk meg - köszönhetően Dr. Nagy Mariannának, a MADA vezetőjének - hogy idén bizony a fogyatékkal élő gyerekek is legfeljebb kínjukban mosolyoghatnak.

 

Nagy Marianna azért írt levelet (az üdülési alapítvány kuratóriumi elnökének - a Szerk.), mert a 18 éven aluli fogyatékos gyereket nevelő családok nem vehetnek igénybe üdülési támogatást. "Az utóbbi években csak olyan pályázati kiírások láttak napvilágot, amely a magyar társadalom egyik legnehezebb sorsú családjait kirekeszti a támogatásból" - fogalmazott a MADA elnöke.

Levelében kitért arra, hogy a fogyatékossággal élő pályázóknak szóló kiírás kizárólag a "18. életévet betöltött fogyatékossággal élő személyeknek" szól. Nagy Marianna kérte a kuratórium elnökét: ne érveljen azzal, hogy az alapítvány "Erzsébet-tábor" pályázati kiírásaiban vannak kifejezetten fogyatékossággal élők gyerekek is, mert ő a panaszos szülőkkel áttanulmányozta az összes ilyen kiírást, és kiderült, ezekből is kirekesztik a súlyosan sérült gyermekek egy csoportját.

A MADA elnöke lapunknak elmondta január 8-án küldte el a levelet, de azóta még nem érkezett rá válasz. Ha ez a következő napokban is így marad, az egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul, mert akkor már egyértelművé válik, hogy az alapítvány nem kívánja módosítani a feltételeket. Kifejtette, olyan nehéz sorsú családokról van szó, amelyek ápolási díjon tengődnek, az anyák napi 24 órában gondozzák, ápolják a beteg gyereküket.

Még a bevásárlás is gondot okoz nekik, hiszen sok esetben egyetlen percre sem maradtathatnak felügyelet nélkül a gyerekek. "Azokról az anyákról van szó, akik a leginkább megérdemelnék, hogy kimozdulhassanak az otthonukból azért, hogy feltöltődjenek". Korábban egyébként minden évben eljuthattak üdülni ezek a családok - mondta -, ám amikor átalakult az alapítvány, mindenféle magyarázat nélkül szűnt meg ez a lehetőség számukra. Amikor pedig a szülők szót emeltek emiatt, mindig azzal nyugtatták őket, hogy majd a következő évben nekik is kiírnak pályázatot. - számolt be a kialakult helyzetről egy, a Népszavában megjelent cikkben az érdekvédelmi aktivista.

Van kedve ezek után itt valakinek mosolyogni? Akinek igen, lelke rajta, jó üdülést...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://arokkantisember.blog.hu/api/trackback/id/tr225779076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása