A paralimpiai arany "annyitisér"... Mennyit is?
2012. szeptember 17. írta: A rokkant is ember

A paralimpiai arany "annyitisér"... Mennyit is?

 

 

Olvasom ezeket a sorokat, és nem hiszek a szememnek: "Gömöri kifejtette, elfogadják, hogy nem ugyanarról a versenyről van szó, ezért azt is, hogy az érmek és a helyezések nem érnek annyit, mint az olimpián. (Az olimpiai arany 35 milliót, az ezüst 25, a bronz 20 milliót ért). Hozzátette, bármennyit is kapjanak, azt az általa vezetett bizottság tudomásul veszi." (Gömöri Zsoltról, az MPB /Magyar Paralimpiai Bizottság/ elnökéről van szó)

 

 

Tehát Gömöri urat nem érdekli az esélyegyenlőség.

 

Gömöri urat nem izgatja, hogy a parasportolók ugyanannyit, sőt betegségeikből adódó fizikai fájdalmaik miatt gyakran többet küzdenek egy-egy győzelemért,  éremért, helyezésért, mint "ép" társaik.

 

 

 

Gömöri úrnak nem számít, hogy az olimpiai bajnokok pénze 4 év elteltével csaknem megduplázódott (20-ról 35 millió forintra), míg ugyanez az arány a paralimpikonok esetében csupán 15% (20 helyett 23 millió lenne a jutalom). Mindez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy a növekedés az elmúlt négy év inflációját sem éri el (csupán az elmúlt egy év pénzromlása 6%-os...) így tehát, a jutalom a 2008-ashoz képest reálértéken kevesebbet ér. No, ez aztán az igazi elismerés!

Ezt Gömöri Zsolt ner-társnak tényleg földig hajolva, széles nyelvcsapásokkal (pardon, hivatalos sajtótájékoztatón) illik megköszönnie a felsőbb hatalmasságoknak? Jóelőre kijelentve, hogy "bármennyit is kapjanak, azt az általa vezetett bizottság tudomásul veszi."?

 

 

 

Kimondható nyíltan, ez az elképzelés tisztességtelen, de a hivatalos fogadtatása még ennél is gyomorforgatóbb. A híres lázárjánosi kijelentést ( "akinek nincs semmije, az annyit is ér..." ) parafrazálva  ( "aki nem kér semmit, csak elfogad, holott megérdemelné, hogy kapjon, az annyit is ér...") csak annyit tudok ehhez hozzáfűzni, hogy aki megköszöni azt, hogy lenézik, megmosolyogják és arcon köpik - sőt épphogy repetát nem kér belőle, azt hogy is hívják? 

 

Megalkuvó? Alamuszi? Lefizetett? Gerinctelen? 

Nem, egy szóval kifejezhető: az ilyen ember egy gömörizsolt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://arokkantisember.blog.hu/api/trackback/id/tr634782727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mamszika 2012.09.19. 13:45:03

A rokkant is ember. Ezt olvastam az imént. Ezért regisztráltam. Sajnos az életben egyre inkább azt tapasztalom, hogy sokak szerint nem az. Ami most pillanatnyilag bánt: a fiam /ő a megváltozott munkaképességű/ eltörte a lábát. Erre megkapta a felmondását a munkahelyén. Bár már korábban is éreztük hátrányát a leszázalékolásának, de legalább volt munkahelye /egyébként 13 éve egyfolytában/. Most minden összeomlani látszik. A felülvizsgálat miatt, hogy valamilyen ellátást kaphasson feltételül szabták, hogy nem lehet munkaviszonya. Osztottunk, szoroztunk, mi van ha a munkahelye megszűnik, vagy netán felmondanak neki, úgy döntöttünk, hogy megszünteti a munkaviszonyát. Megkapta a rokkantsági ellátást. Kiderült, hogy emellett dolgozhat bizonyos feltételekkel. Szerencsére visszavették a volt munkahelyére. Igen ám, de ezért határozott idejű munkaszerződése volt, amikor eltörte a lábát. Eredetileg szept.30-ig szólt a szerződése, de felmondtak aug.31-ével. Ezért csak 5 nap betegszabadságot tudtak elszámolni neki, és további táppénz sem jár. Ma kiderült, hogy mivel rokkantsági ellátást és nem járadékot kap, rehabilitációs kártyát sem kaphat. Kérdezem és hol van az a munkáltató aki enélkül foglalkoztatni fogja? Mit jelent az, hogy a rokkant is ember? Tudja valaki a választ?