Az orvosok nem bíztak benne, de újra talpra állt... éppen a Hősök Terén
2014. február 25. írta: A rokkant is ember

Az orvosok nem bíztak benne, de újra talpra állt... éppen a Hősök Terén

amanda_boxtel_1393338554.jpg_844x201

A képen látható hölgy nehéz utat járt be addig a pillanatig, amíg mosolyogva nézhetett körül Budapest nevezetes pontján, a Hősök Terén. Pár szóban arról, hogy ki ő, és miért éppen itt készültek ezek a képek.

 

Amanda Boxtel ausztrál születésű, jelenleg az Egyesült Államokban élő egykori általános iskolai tanár és aerobik oktató, aki időközben profi síoktató képesítést is szerzett,  illetve versenyszerűen síelt. Életét ez utóbbi elfoglaltsága változtatta meg gyökeresen, amikor 1992 februárjában súlyos, csigolyatöréssel járó sportbalesetet szenvedett, aminek következtében lebénult. A baleset ellenére sem veszítette el életkedvét, és felépülése után a fogyatékkal élők sísportjában, a monosíben is szép sikereket ért el.

Sosem adta fel a reményt, hogy egy napon újra járhasson. Ennek érdekében olyan kutatási programban vett részt, amelynek célja  bionikus végtagok, illetve úgynevezett "bionikus külső csontváz" (bionic exoskeleton) kifejlesztése volt. Az exoskeleton úgynevezett 3D nyomtatás technológia segítségével készül, akkumulátorokkal működik (a képeken ezek a hátizsákban vannak), a mozgást közvetlenül az agyból érkező parancsok irányítják. 

2010-től Amanda az EKSO Bionic "nagyköveteként" tevékenykedik, tavaly pedig megalapította saját cégét, a  Bridging Bionics Foundation-t, melynek célja az ilyen irányú kutatások elősegítése.

Az eddig elért sikerekre úgy tekint, mint egy nagy út kezdeti lépéseire:

"Ez az út nem rólam szól, hanem az emberiségről. Mindnyájan különlegesek, és mégis hasonlóak vagyunk. Egy lebénult ember ugyanúgy szeretne sétálni, egyenes derékkal a legújabb divat szerint öltözve, mint bárki más.... ez az eszköz segít (a használójának) abban, hogy megmutassa, milyen is belülről" - mondta, amikor Budapesten járt a Singularity University rendezvényén 2013 novemberében.

(Ez utóbbinak - mármint a cikk apropójának alkalmat adó esemény időpontjának -  persze a téma szempontjából nincs nagy jelentősége, csupán jelzi a magyar média figyelmetlenségét, és hazug mivoltát, amennyiben mi vagyunk az egyedüliek az online médiában, akik elismerjük, hogy mindez annak idején sajnos elkerülte a figyelmünket. A hazai online térben kivétel nélkül minden netes orgánum úgy tesz, mintha ez egy friss hír lenne. Mert ennyire becsülik az olvasóikat. Mi - ebben is - igyekszünk kivételek lenni.  Persze lesznek olyanok is, akiknek további három hónap is kevés lehet arra, hogy észrevegyék ezt a hírt.... - a szerk. megjegyzése)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://arokkantisember.blog.hu/api/trackback/id/tr795832403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása